A Magyar Kultúra Napjára

(A magyar kultúra napján elhangzott beszéd)

„Elindultam szép hazámból, híres kis Magyarországról” …  ha itt megállok egy pillanatra, magában mindenki folytatja ezeket a sorokat.
Zeneiskolai tanulmányaim kezdetén magam is játszottam ezt a népdalt. Belém ivódott, életem, formálódó gondolkodásom részévé vált. Búskomorsága hasonló Kölcsey gondolataihoz, de ezeket a sorokat nem egy nagy költő formálta verssé. A nép ajkán születtek, közös érzésüket fejezték ki, és Bartók Béla jegyezte le az utókornak. Közös érzésüket; az elvesztett szabadságharc utáni útkeresők és bujdosók érzéseit. Ebben a pár sorban is éppúgy megjelenik a sorstalan hányattatás és a reményteli fohász Istenhez, mint Kölcsey Himnuszában.    

„Isten áldd meg a magyart
Jó kedvvel bőséggel,” hangzik a kérés a költő tollából,
„Én istenem rendelj szállást,
mert meguntam a bujdosást” – fogalmaz a névtelen vándor. 

A második világháború kezdetén Bartók Béla a zeneakadémiai búcsúkoncertje végén az utóbbi dalt játszotta. Akkor még nem sejtette, hogy magyar földön, utoljára tehette.  

Az ember élete az indulásról és a megérkezésről szól! Az útról, melyet e két állomás között végigjár. A tapasztalatokról, a tudásról, melyet ezen az úton szerzett. A kultúráról, mely élete részévé vált. A bölcsességről melyet a nyitott szívvel megélt napok hoztak. A képességről, melyet legnagyobbjaink birtokolnak. A tehetségről, hogy két sorban úgy ragadjuk meg az élet lényegét, ahogy Bertók László tette:

„Kifelé az időből, befelé a térbe …
Lehet, hogy egyszer csak rálátsz az egészre?”

Senki sem születik bölcsnek, a bölcsesség alapja az idő, a tapasztalat. A kultúra ennél még összetettebb. Észrevétlen formálja gondolkodásunk, mindennapi életünk. Egyszerre vagyunk befogadók és alkotók, csak eltérő mértékben, más-más érdeklődési körben. A lényeg, hogy nyitottak, elfogadóak legyünk egymás iránt. Csak így lehet közösséget építeni. Csak így lehet hasznos, cselekvő, alkotó, együttműködő közösségeket létrehozni, támogatni.

Ebben jó példával szolgál otthonunk: Nagyatád. Őrizzük az értékeink és cselekvően alakítjuk a jövőnk. Nem kirakat értéktárakat hozunk létre, hanem bemutató helyet teremtünk egykori és mai alkotóinknak, művészeinknek. 
Bertók László költő, Bencsik István és Varga Géza Ferenc szobrászművészek, Babay József író, Frank Eszter kerámikus, Mezey Mária és Krauman Erik festőművészek, hogy csak azokat említsem, akik már nem lehetnek közöttünk. Mindannyian nyomot hagytak városunk művészeti életében, s mi méltó helyet adunk munkásságuknak.

Napjaink alkotói, alkotó közösségei; szeretettel, élettel, tartalommal töltik meg kulturális intézményeinket. Büszke vagyok rájuk. Nélkülük ez a nap is üres, tartalmatlan mondatokra épülő kirakatünnep lenne.
Törekszünk a jóra, az értékesre, a közösség építésére. Ez a hivatásunk ez a küldetésünk.
Hagyományaikhoz híven ma ismét egy közös utazásra hívjuk Önöket a  népdalok, a néptánc világából indulva, egyszerű, de mély emberi érzéseket érintve.
Belepillantva a műsorfüzetbe láthatják, hogy Faludy György, Bertók László gondolatai éppúgy itt lesznek velünk ma este, mint Balázs Gyula (alias: Kowalsky), vagy a Bódi László (ahogy mindannyian ismerjük: Cipő) örökérvényű dalai. A mai est előadói – és az élet értelmét kereső dalok és versek segítségével -, „Tágas vizeken” átevezve végül „Emberlelkű földeken” kötünk ki.